Budapest felett

2015. február 02. 17:41 - Rizsavi Tamás Photo blog

Tamariska domb - A lehegesztett ajtó kinyílt előttünk

Egy elhagyott légvédelmi óvóhely

img_3330s.jpg

Én Csepelen születtem, kiskorom óta foglakoztatott milyen lehet az hely, ahol sokszor megfordultunk, de senki nem tudott semmit róla, csak hogy a domb tetején vannak szellőző nyílásai az objektumnak, de oda lejutni őrültség és életveszélyes... Nos...a Több éve zárva tartott, lehegesztett és betonozott ajtók kinyíltak objektívunk előtt és pár órára betekintést nyerhettünk a helyszínre amit távozásunk után ismét visszahegesztettek. 

Az alagútban vaksötét volt, az óvóhelyen ugyanis már világítás nem üzemel. A saját fényeszközeinkre hagyatkoztunk és ezzel kellett neki állnunk a fotózásnak, ami kihívást és egy nagy élményt jelentett. :)

A Tamariska-domb Budapest XXI. kerületében, Csepelen található homokbucka, amely a jégkorszak végén, a földtörténeti jelenkor elején alakult ki. Védetté nyilvánítását nem csak a geológiai értéke indolta, hanem a területén megtalálható homokigyep-életközösség is, melyben számos védett növény- és állatfaj található, egy részük pannon endemikus faj. A védett terület nagysága 5,9575 hektár.

 

img_3330s.jpg

img_3334s.jpg

img_3335s.jpg

img_3337s.jpg

img_3352s.jpg

img_3353s.jpg

img_3358s.jpg

img_3365s.jpg

img_3369s.jpg

img_3381s.jpg

img_3390s.jpg

img_3399s.jpg

img_3420s.jpg

img_3432s.jpg

img_3440s.jpg

img_3441s.jpg

img_3451s.jpg

img_3456s.jpg

img_3473s.jpg

img_3486s.jpg

img_3496s.jpg

img_3506s.jpg

img_3507s.jpg

Ha tetszett, oszd meg a barátaiddal! :)
Csatlakozz IDE :)

 

9 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://rizsavitamas.blog.hu/api/trackback/id/tr837134033

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

duhr 2015.02.03. 14:24:01

@somewhat damaged: Egyetértek. El kezdtem olvasni a posztot, de pár másodperc után azt vettem észre, hogy inkább továbbtekertem a képekhez, mert fárasztó kisilabizálni a szöveget.

Pirx pilóta · http://late-modern.blogspot.hu/ 2015.02.03. 15:00:17

Gyönyörű képek, gratulálok. Külön jó, hogy az egyik képen van léptéknek egy humanoid is, anélkül sokkal nagyobbnak képzeltem el az egészet. És igen, ehelyett a font helyett nagyon-nagyon kellene egy másik, egyszerű, eszköztelen, a képek elviszik ezt a blogot a vállukon (de szép KÉPzavar)...

gall travis 2015.02.03. 17:36:23

Fasisztákok laktak itt ,hogy ennyi Hackenkreuz diszeleg a falakon?

szgy2002 2015.02.03. 18:47:05

No kérem: e ojjektumba először a BudapestScenes csapata ment be...Nekik vágták fel a leheggesztett ajtót, ami a videójukon látszik is... Értem, hogy az EGO nagy, de az igazat kellene írni...belógtatok...

Pirx pilóta · http://late-modern.blogspot.hu/ 2015.02.03. 22:03:33

@szgy2002: mondjuk az a furcsa, hogy Tamás ezeket a képeket először a Szeretlek Magyarország oldalán publikálta másfél éve; konkrétan 12 nappal korábban, mint a BudapestScenes. Csak ők tudnák megmondani, hogy együtt voltak-e bent, vagy pár nap különbséggel külön-külön... azt nem értem, hogy miért publikálja itt őket Tamás újra ennyivel később...

Rizsavi Tamás Photo blog 2015.02.04. 00:16:59

Tévedés, a Budapest Scenesesek előtt voltunk mi egy héttel, tény, hogy utána ők is lejutottak! Ezek nyári fotók!

annmbp 2015.02.04. 09:35:51

Olvashatatlan ez a betűtípus, addig bírtam, hogy "én csepelen születtem, kiskorom"
Pedig biztos érdekes a szöveg. A képek jók, gratulálok!
Budapest felett
süti beállítások módosítása